ostkati▼

dezsoili: Áldott szép napot, végre kisütött a napocska is, bár lehet, ez csak játék tőle, ma reggeli köszöntője. A kávém friss, a lelkem tiszta, üzenetem-puszim issza. Ili. Ezután a kis tréfa után, viszont egy igencsak komoly verset hoztam a mai napra, egyik nagy-nagy kedvencemet. WASS ALBERT: Üzenet haza Üzenem az otthoni hegyeknek: a csillagok járása változó. És törvényei vannak a szeleknek, esőnek, hónak, fellegeknek, és nincs ború, örökkévaló. A víz szalad, a kő marad, a kő marad… Üzenem a földnek: csak teremjen, ha sáska is rágja le vetését, ha vakond túrja is gyökeret. A világ fölött őrködik a Rend, s nem vész magja a nemes gabonának, de híre sem lesz egykor a csalánnak. A víz szalad, a kő marad, a kő marad… Üzenem az erdőnek: ne féljen, ha csattog is a baltások hada. Mert erősebb a baltánál a fa, s a vérző csonkból virradó tavaszra, Újra erdő sarjad győzedelmesen. S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda a gyilkos vasat rég felfalta már s a sújtó kéz is szent jóvátétellel hasznos anyaggá vált a föld alatt… A víz szalad, a kő marad, a kő marad… Üzenem a háznak, mely fölnevelt: ha egyenlővé teszik is a földdel, nemzedéknek őrváltásain jönnek majd újra boldog építők, és kiássák a fundamentumot, s az erkölcs ősi hófehér kövére emelnek falat, tetőt, templomot. Jön ezer új Kőmíves Kelemen, ki nem hamuval és nem embervérrel köti meg a békesség falát, de szentelt vízzel és búzakenyérrel, és épít régi kőből új hazát. Üzenem a háznak, mely fölnevelt: a fundamentum Istentől való, és Istentől való az akarat, mely újra építi a falakat. A víz szalad, de a kő marad, a kő marad… És üzenem volt barátaimnak, kik megtagadják ma nevemet: ha fordul egyet újra a kerék, én akkor is barátjok leszek, és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag. Kezet nyújtunk egymásnak, és megyünk, és leszünk Egy Cél és Egy Akarat: a víz szalad, de a kő marad, a kő marad… És üzenem mindenkinek, testvérnek, rokonnak, idegennek, gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak, annak, akit a fájás űz, és annak kinek kezéhez vércseppek tapadnak: vigyázzatok és imádkozzatok! Valahol fenn a magas ég alatt mozdulnak már lassan a csillagok, s a víz szalad, és csak a kő marad, a kő marad… Maradnak az igazak és jók, a tiszták és békességesek, erdők, hegyek, tanok és emberek. Jól gondolja meg, ki mit cselekszik! Likasztják már fönn az égben a rostát, s a csillagok tengelyét olajozzák szorgalmas angyalok. És lészen csillagfordulás megint, és miként hirdeti a Biblia: megméretik az embernek fia, s ki mint vetett, azonképpen arat, mert elfut a víz, és csak a kő marad, de a kő marad.

dezsoili: NAGYON SZÉP NAPOT KÍVÁNOK, SOKKAL SZEBBET, MINT A KINTI BORONGÓS, ESŐS IDŐ. VALAKI ELLOPTA A NAPOCSKÁT AZ ÉGRŐL, KÉREM KERESTESSÉK MEG!!! A KÁVÉM FRISS ÉS FORRÓ, MINT MINDÉG, PUSZI ILI. REMÉNYIK SÁNDOR: Akarom Akarom: fontos ne legyek magamnak. A végtelen falban legyek egy tégla, Lépcső, min felhalad valaki más, Ekevas, mely mélyen a földbe ás, Ám a kalász nem az ő érdeme. Legyek a szél, mely hordja a magot, De szirmát ki nem bontja a virágnak, S az emberek, mikor a mezőn járnak, A virágban hadd gyönyörködjenek. Legyek a kendő, mely könnyet töröl, Legyek a csend, mely mindig enyhet ad. A kéz legyek, mely váltig simogat, Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok. Legyek a fáradt pillákon az álom. Legyek a délibáb, mely megjelen És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem, Legyek a délibáb a rónaságon. Legyek a vén föld fekete szívéből Egy mély sóhajtás fel a magas égig, Legyek a drót, min üzenet megy végig És cseréljenek ki, ha elszakadtam. Sok lélek alatt legyek a tutaj, Egyszerű, durván összerótt ladik, Mit tengerbe visznek mély folyók. Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír, Míg le nem teszi a művész a vonót.

dezsoili: NAGYON SZÉP NAPOT KÍVÁNOK, SOKKAL SZEBBET, MINT A KINTI BORONGÓS, ESŐS IDŐ. VALAKI ELLOPTA A NAPOCSKÁT AZ ÉGRŐL, KÉREM KERESTESSÉK MEG!!! A KÁVÉM FRISS ÉS FORRÓ, MINT MINDÉG, PUSZI ILI. REMÉNYIK SÁNDOR: Akarom Akarom: fontos ne legyek magamnak. A végtelen falban legyek egy tégla, Lépcső, min felhalad valaki más, Ekevas, mely mélyen a földbe ás, Ám a kalász nem az ő érdeme. Legyek a szél, mely hordja a magot, De szirmát ki nem bontja a virágnak, S az emberek, mikor a mezőn járnak, A virágban hadd gyönyörködjenek. Legyek a kendő, mely könnyet töröl, Legyek a csend, mely mindig enyhet ad. A kéz legyek, mely váltig simogat, Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok. Legyek a fáradt pillákon az álom. Legyek a délibáb, mely megjelen És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem, Legyek a délibáb a rónaságon. Legyek a vén föld fekete szívéből Egy mély sóhajtás fel a magas égig, Legyek a drót, min üzenet megy végig És cseréljenek ki, ha elszakadtam. Sok lélek alatt legyek a tutaj, Egyszerű, durván összerótt ladik, Mit tengerbe visznek mély folyók. Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír, Míg le nem teszi a művész a vonót.