banaliasumsum▼

dezsoili: Rainer Maria Rilke - VÉNUSZ SZÜLETÉSE - Elmúlt a csüggedt éjszaka, jelek, nyugtalanság, felrettenések éje - reggel sikoly vetette föl a tengert. Amint a jaj lassan elhalt s az ég alján a sápadt nap pirulni kezdett s lehullt a néma, haljárt, mély fenékig - a tenger szült. Az első napsugár ragyogva tört meg a széles hullámöl habján s a szélén ott állt a lány: nedves, zavart, fehér. Amint a zsenge zöld levél mozog, nyújtózik s fodrát lassan szétteríti, úgy tárta ki testét a lenge szélbe s ölelte az érintetlen szelet. Mint páros hold, úgy úsztak fel a térdek, s a combok felhőjében elmerültek, az ikrák keskeny árnya visszahullt, a láb is megfeszült és fényt kapott, s az izmok éltek, mint a szomjazónak kiszáradt torka. És a medence kelyhében a test pihent, mint friss gyümölcs gyermek kezében. Szűköblű köldök serlegébe bújt e fénylő élet egyetlen homálya. Alatta egy kis hullám fénybeszökkent, kitartón tört az ágyéka felé, hol csöndes harmat hullott néha még. De áttetszőn és árnyéktalanul, mint a nyírligetek tavasszal, meleg, csupasz volt s rejtetlen az öl. Már fürge mérleg karjaként a vállak egyensúlyban álltak a nyurga testen, mely csipőből vízsugárként szökött fel, karjai hosszán tétován lehullva és gyorsabban hajának telt esésén. Az arc is lassan felmerült esett tartásából, a csökkenő homályból; tisztává, vízszintessé magasult. Szorosra-zártan követte az áll. Majd kinyujtózott sugárként a nyak, s - virágok szára, melyben nedv kering - két karja úgy nyúlt ki, akár fehér, partra áhító hattyúk szép nyaka. És jött az első lélegzet e testnek hajnalsötétjén, pirkadati szél. Ér-fáinak sok finom, gyönge ága susogni kezdett s mélyei fölött áradva, zúgva indult meg a vére. És ez a szél nőtt, újuló erővel immár az új keblekbe behatolt s úgy betöltötte fuvallata, hogy távoltól duzzadó vitorlaként a könnyűtestű lányt ez hajtotta partra. Így ért az istennő a földre. Nyomában, míg gyorsan tovatűnt az ifju parton, egész nap bódult cserjék és virágok éledeztek, mint ölelés után. De ő már messzejárt, már elfutott. A legnehezebb déli órán ujra magasra csapott még a tenger és egy delfint vetett partra ugyanitt. Holtan, véresen, felhasítva. - Ezzel, a számomra csodálatos verssel kívánok nagyon szép napot. A kávém repül az éteren keresztül, most kivételesen Tiramisut is sütöttem. Fogadd szeretettel, Ili.

dezsoili: “Régi friss reggeleim (Babits Mihály) Régi friss reggeleim nem fogytak el egészen még néha villan elém bús napjaim sorábul egy nap mely mint aranyos kapú, vakítva tárul s jövők nyílt csarnokait igérgeti nekem; mikor, mint gyermek előtt az almát, tartja sorsom a célt, és emeli, hogy ne érjem el, de lássam s életem vonata áll veszteg únt állomáson: egyszerre felsüt a nap, s megindul életem. * Ó jéggel béllett barlang! résed nyíl, szomoru szív, melyen benéz a napfény, és lánggá csurran a jég! Jön egy nemes tanítvány, és hozza ifju szivét; - jön messze szeretetről levél, izenet; - jön szomorú barátom, kit vigasztalni vigasz; - jön Lánykó, nagy szemében hoz huncut örömöket - mily öröm énnekem hogy öröm vagyok én neked, s elindítád a lankadt órát, szivemet! * S most úgy peregnek azon percek és másodpercek, mint dobon a diadal! és életem vonatja zúg boldog völgyeken át, mert mámor gőze hajtja és izzó drága szivek fűtik; és fut merészen, és kattog és kanyarog vígan, ütemre, mintha nem is tátongana mély se balrul ott, se jobbrul, amelybe belezuhan talán egyszer, ha fordul... Régi friss reggeleim nem fogytak el egészen.” - Nagyon szép szombatot kívánok neked. Teljen meg a lelked a sok-sok napsütéssel, mely áradni fog ma rád. A kávé megy, ablakod tárd ki, Ili.

dezsoili: "Babits Mihály -Settecento- A rossz szellemtől megszállt szép leány az ágyban fekszik és vacogva reszket; ifjú barát mellette, halovány, exorcizálva hányja a keresztet. A pajkos úrfi egy zúgban kacag, vakít nyakán a fodros csipkegallér. Bőg a vénasszony: »Egy misét, Jakab! Többet ér az üdvöség, mint a tallér!« Káromkodik a gazda s nem felel (Phü! mennyi baj: szárazság, sáska, patkány...) - Ottfön az égen nagy nap ünnepel. S a kövér kandur nyujtózik a padkán A gonosz úrfi esztelen kacag. A barát arca lángol ijedt tűzzel: a rossz szellem szerelmes szavakat, vad szavakat mondat a gyenge szűzzel." Ezt is nagy költőnk írta. Kicsit megrágandó, de sajnos a mondanivalója a mai napig érvényes, örök érvényű. Péntek reggel van, a hétvége, majd csak délutántól kezdődik, addig még dolgozni kell. Legyen könnyű, szép napotok, talán ma már visszatért végre az igazi nyár is. A kávé repül, ablak ki, nehogy betörjem...puszi Ili.